lisha0.wordpress.com

Mindenkinek ajánlom. Ez új. Ez más. Ez én vagyok :) Még mindig, változatlanul. :)

  Ezúttal mindenkitől elnézést kérek, hogy akik eddig olvastak ( amit nem tudok eléggé meghálálni) azoknak bonyodalmat okozom. A blog elköltözött...
 

Nem szeretnék ITT magyarázkodni...

akit érdekel, hol folytatom tovább az írja meg nekem, én elküldöm az új oldal linkjét.

felcsi7@vipmail.hu

Hogyan is lehet, hogy két lélek, ami létezni nem tudott egymás nélkül, most külön-külön lézeng a nagyvilágban. Olyan párt keres magának e két kis magányos, amilyet, tudja, úgynsem talál többet. Akármilyen hasonlóságot vél találni a másikban, végül mégis rájön, hogy az ő rokonlelke máshol van. El nem szakítható kötelékük lassan feszülni kezd. Keresik a magukhoz valót, ám elfelejtik régi önmagukat, s vele régi emlékeiket, s olyanokat, akik egykoron nagyon közel álltak hozzájuk. Soha nem lesz olyan hozzá hasonló, ami feledtetni tudja azt, hogy volt valaha egy hozzá nagyon közel álló lélek. 

De akármennyire is abban a hitben él, hogy a hozzá hasonló jobb neki, napok, hónapok, és talán évek mulva rá fog jönni, hogy mennyire hiányzik a különbözőség. Az, hogy ne legyen ugyanaz a véleményük. Az eltérő nézetek hiánya fogja pedig a legnagyobb hiányt okozni, ha még ezt magának soha nem vallja be.

Ám, ha egyszer erre mégis rájön, kétségbeesetten keresi majd azt a hozzá illő lelket, azt akit rég elveszettnek vélt.

Talán, az idő ráébreszti egy kicsit arra, hogy a régi emlékeket nem törölheti el, mégha akarja is. Rájön, hogy mindez az életéhoz tartozik. Az együtt töltött percek, órák, napok. Az éredemesség szikrája sem lobban fel, hogy ezt valóban is el kéne törölni. Ráadásul olyasféleképpen, hogy a legkedvesebb rokonlelke, már a saját létezésének fontosságát is egy pillanat alatt kétségbe vonja.

 Összetörve, a földön fekve, elterülve.

Segítség helyett nem kapsz mást,

Csupán néhány oldalba rúgás,

Nem számít mennyire el vagy keseredve.

Elhagyva, a sötétben, egymagadban egyedül

Elképzelni nem tudod, nem tudhatod milyen az,

Mikor mindenki akit szeretsz egymagadra hagy

Körülötted a levegő, a szoba, minden kihűl.

Nem tudhatod mit érez az akit otthagytál

Ordítana ha hagynák, s neki a határt meg nem szabnák

De lehetetlen, érzéseinek útját szabadon nem hagyják.

Ott ül egyedül, és tudja, te végig csak játszottál.

Rózsaszín álmait vaskarmok szakítják szét

A fájdalom elviselhetetlen, hisz ő hitt a szerelemben.

Tündérmesék híve volt, s látott valamit a fiú szemében.

Meglátta mindenki szíve mélyén, mi benne a szép.

Csak a lelkét ígérte örökre oda neked.

Szerelem, törődés volt az mit kaptál.

Cserébe csupa kínt és szomorúságot adtál.

Te eldobtad, s soha nem felejti el hogy ezt tetted.

Szegény lány, azt sem tudod mit érez.

Meg sem érdemelted őt, tönkretetted.

Egy év alatt teljesen az őrületbe kergetted.

Mégis, teljes odaadással örökké szeretett téged.

Vakon jársz, így te ezt mind nem látod.

Neked nem jelent semmit, hogy valaki szenved.

Undorító ember vagy, a szerelmet nem érdemled.

Mégis legbelül, folyton rá gondoltál.

Sokan vagyunk, sokak, sokszínűek, sokfélék. 

Mindannyiunkban meg van a tehetség, az érzék.

Tudjuk mit mikor mondjunk, és kinek.

Mi nevezzük magunkat arctalan költőknek.

Nem vágyunk arra, hogy csodáljanak

Hogy gondolatainkért kővel dobáljanak.

Gondolatainkat megosztjuk azzal, aki arra érdemes.

És nem kell, hogy dícsérésünkre ócska szavakat keress.

Nem attól lettünk azok akik vagyunk, 

Hogy közszemlére mutogassuk magunk.

Nem kellenek az üres szavak, mi tudjuk az igazat,

S mások szava nem különösebben izgat.

Sorstársakat, magunkhoz hasonlókat keresünk.

Néhány íráson, versen mindig megakad a szemünk.

Egymás előtt kimondani néhány dolgot nem félünk.

Mit másoknak említeni sem merünk.

Nem az a vágyunk, hogy különlegesnek láss.

Hiszen ha olvasol elérjük a kívánt hatást.

Tudjuk, hogy a lelke mélyén mindenki jó

Csak azt csinálják, ami nem nekik való.

Talán egyszer mindenki, aki itt arctalan,

Megmutatja, hogy bujkálni hasztalan.

Hisz egyenként mindenki tehetség,

S amit leír maga a megtestesült szépség.

Mielőtt elkezdtem írni, azt gondoltam: "mért ír mindenki névtelenül?". Tudni akartam kik azok. Kik bánnak olyan nagyszerűen a szavakkal, kik azok, akik nem akarják felvállalni, hogy tehetségesek? Azt gondoltam, ha írnék, én biztos elmondanám mindenkinek hogy én voltam. De amikor arra került a sor, hogy akár ismerősről, vagy magamról írjak, úgy döntöttem mégsem. Féltem attól, hogy ki-mit szól hozzá. 

Félek is.

De, elég pozitív dolgokat szoktatok mondani, szóval azt hiszem jó úton haladok.

Kellemes ünnepeket mindenkinek (:

      ...Meleg, tavaszi napfény süt. A mező minden fűszála az ég felé nyújtózik, hogy a hosszú, esős idő után megszáradjon, sütkérezzen. A harmatcseppek csillannak, mintha megannyi aró kis gyémántot szórtak volna szét. Néhány cseresznyefa ágán bontogatják szirmaikat a rózsaszín kisvirágok. Néhányat elcsal magával a szellő, felrepti a magasba, s ott együtt táncra kélnek. Apró katicák röpködnek, s néha-néha megpihennek, s a friss harmatból szürcsölnek és erőtnyernek.
       Eljött a tavasz, a táj feléled. A napsugarak elűzték a zord, hideg, téli fellegeket, azok most máshol keresnek maguknak menedéket.
       Egy lény sétál a mező közepén; angyal talán. Hosszú gesztenyeszín-hajába kap a a szél, s megcsillogtatja a nap ezer sugarában. Fehér ruhácskája lazán súrolja kecses, hosszú lábait. Néha megáll, körülnéz;teggerkék szeme körbejár a tájon. Aggódó pillantásokkal tekint a messzeségbe. Vár és vár. Egészen gondolataiba merült. Vajon szerelme gondolt e rá? Hiszen, réges rég nem látta Őt. Mégis, szorongással várta az egyre közeledő pillanatot.
        Egyszer csak megakad valamin a szeme. Abban a pillanatban, hogy megbizonyosodik arról, hogy amit lát, valóban az, amire várt, futni kezd. Szalad, szalad míg egy pillanatban megtorpan, és vár.
       Magas alak tűnik fel, széles vállú, magas fiatal. Bronzszínű bőrén azonnal feltűnik csillogó, gyémántfehér mosolya. Fekete haja a napfényben kék árnyalatban játszik.
       Megindul, meglódul és meg sem áll, míg a tündéri lányig el nem ér. Derekánál fogva felkapja, egészen magasra emeli. A lány karjait a fiú vállára támasztja. Aztán a földre állítja a lányt, akár csak egy törékeny kis porcelánbabát.
       Egymással szemébe néztek. Hosszú idő után újra. Egészen közel húzza a fiú magához szerelmét, és ujjait gyengéden a nyakához érinti, s simogatja selmyes bőrét.  A lány még mindig a fiú arcát nézte. Biztos lehet benne, hogy Őt szereti? Hogy önmagárét szereti? Vagy csupán ezt a testnek nevezett páncélt, ami igazi énjét rejti. A gondolat, hogy a fiú csupán a testet szereti, amiben él, megőrítette. Szerette a fiút, belehalna ha nem lehetne vele. Szerelme viszonzásra talál, ugyanakkor még ebben sem biztos. Éjszakánként forgolódott, aludni nem bírt. Alig beszélgettek, ugyanakkor mégis sokat. A lány mindig úgy érezte, a fiú lelke szól hozzá, s megérinti őt. Csendes pár voltak. néha nyomasztóan csendesek.
        A fiú észrevette, hogy e csodás teremtés valahol egész máshol jár. Feljebb csúsztatta kezét, a lány arcát tenyerébe helyezte. Lassan lehajolt, s ajkát a lány ajkaihoz érintette. A kettőjük szája szerelmes, forró csókban olvadt össze. Mikor kibontakoztak egymás öleléséből, a lány kézen fogva vezette a fiút a közeli fához. Leültek, s egymás szemébe néztek. A lány fojtott hangon szólalt meg:
        -Caleb, Te engem szeretsz, vagy csupán ezt a testet?
A fiú meglepődött.
        - Cora, hogy kérdezhetsz ilyet? Szeretem a tested és a lelked együtt. Az tetszik aki vagy. Olyan kevesek egyike vagyok, aki olyan tökéletes nőt talált mint te vagy. Egy valamit jegyezz meg. Nem csupán az arcod tetszik, hanem a kifejezés, ami rajta ül. NEm csak a szemed ami szép, hanem az, ahogy vele nézel. Szavaid nélkül ajkaid átlagosak. Beszédeddel gyönyörűvé válnak. Nem a tested tetszik, hanem az, ahogy használod, ahogy szeretsz, s vele hogyan érintessz. Ezt szeretem én.
 

Reggel, ha felkelsz, úgy érzed, minden rendben.

Nem látsz semmit a téli szürkeségben.

Az első, ami eszedbe jut, a tegnap este.

Azt hitted, álom leszm olyan mint egy tündérmese.

Gyünyörű éj, a fények együtt játszanak.

Az érzelmek egymással állnak hadat.

Nem tudod mit érezz, félned kéne talán?

Vagy élned kéne az élet napos oldalán?

Az, hogy veled lehetek, még el sem hiszem.

Úgy érzem magam, mint egy szellem.

Azt hittem, nem lesz olyan akivel boldog leszek,

De már tudom, hogy a legjobb, amikor együtt vagyok veled.

Ám ez mind csak ábránd, hisz te vagy a herceg.

Én egy senki vagyok csupán melletted.

Te önzetlen vagy, bátor, tiszta szívű lélek,

Én egyszerű lány, kit még formál az élet.
 

Ám te látsz bennem mégis valamit.

Ami téged kíváncsivá tesz és felvidít.

Nem láthatja ezt az egyszerű halandóság.

Ezt nem látja más, ez a gyönyörű ártatlanság.

A lelked megérint, átlát; csak te ismersz.

Én megtennék neked bármit, akármit kérhetsz.

Mégsem várom, hogy valaha is az enyém lehetsz.

A legjobb az lesz, ha mindent szépen elfelejtessz.

Csillámló tenger, finom habjai mossák a partot.

A holdfény táncot jár, új, ezüst ruhát kapott.

Este van már, az élet csendessé vált,

Nincs itt más, mindenki dédelgeti legszebb álmát.

Mégis hogy lehet, hogy van ki itt szomorú?

A mélyből szikla emelkedik, óriási, érdes, domború.

Valaki kuporog rajta, egyedül, senkivel sem beszél,

Csak halgatja, a hold ma este neki mit mesél?

Szőke hajában a holdfény csillog, ezüstösen fénylik

Szeme a sötétben is gyönyörűen kékellik.

Ám a gyönyörű arcát egy könnycsepp mossa

S nem tudja, mér így alakult a sorsa.

Könnyű, fehér ruháját átfújja a szél,

Ő szomorúan egyedül most csendes dalra kél.

A csöndet gyönyörű hangja töri meg,

Minden lény szívét elönti a meleg.

Szegény lánynak szíve darabokra hullt,

De nem tudja elfelejteni az örökös bút.

Felejteni nem tudja Őt, az emlékek kínozzák.

Felejteni akar, de hogy felejt olyat akit minden nap lát?

Tanácsot senkitől nem kap, hisz egyedül maradt.

Tudja hogy egyedül magára számíthat.

Bízik benne, hogy egyszer minden jóra fordul.

De Miatta a szíve, ha látja, örökké felgyorsul.

Talán az eddigi írásaim nem voltak, valami személyesek, csupán a személyes érzelmeimet ábrázoltam nem szokványos módon. Aki érti az érti, aki nem, az nem. (:

Ezért most itt egy teljesen személyes bejegyzés.

Gyakran olvashatunk olyan dolgokról, amik felkeltik az érdeklődésünket. Ezért olvas a legöbb ember. Mert érdekli Őket. Én egy olyan könyvet kaptam a barátomól...úgyértem jobb ha úgy mondom, az egyik barátomtól, ami engem nem érdekelt. Mostanában sokat beszélgettünk,és ajánlott egy könyvet, amiben talán találok megoldást arra, amit még ő sem ért. Én még jól ki is nevettem. Hiszen, nehogy már egy fiú oktasson ki engem, és hogy egy könyvből majd persze megtudok mindent. De elhozta nekem. Olvasgattam, lapozgattam, és tényleg elég érdekes volt. Kapcsolatokról szól, hogy mit tegyünk és mit ne. Na ez aztán tényleg távol áll tőlem, hogy ilyen könyveket olvassak. Általában szerelmes regényeket olvasok. Sőt... csak azt (:  De ez... felkeltette az érdeklődésem. Azt hittem én vagyok a hülye. Hogy én nem tudok semmit. De ahogy olvastam, rájöttem hogy : " Én ezt ezért csináltam".

Tényleg sok mindenben segített az a köny, holott, azt hittem nevetve adom majd vissza, hogy ez mekkora butaság ez az egész, tele sablonszöveggel. Hát nem (:

És már alig merem a srácnak bevallani, hogy igaza van =)

És bár tudom, hogy ő nem olvassa a blogom, mert ... baráti körben ez a blog hogy úgymondjam: nem publikus. Egyáltalán. Senki nem tudja, hogy írni akarok, író akarok lenni. Ha ez nem, hát színésznő. Az irodalom és a művészet világában akarok élni. Ezt persze senki nem tudja.

De köszönöm neki.(L)

"Papírra akarom vetni vágyaim, hogy életre keljenek álmaim.

Buta kis ábránd lehet, hisz még el sem kezdtem,

de egy valamit az életben megjegyeztem:

Ne félj, hogy kudarc ér, akkor tanulsz, ha végsőkig harcolsz."

"Játszani akarok az világ nagy színházában,

A művészek elképzelt játékos világában.

Azt akarom, hogy csodáljanak, s ragyogni lássanak,

Ahogy én teszem, mikor a hírességek játszanak."

P.S.: Az összes vers, amik megjelennek, az enyémeim (:

 Hogy próbáljam meg azt, amit nem lehet, hiszen szívemnek nemet mondanom, nem lehet, s szerelem nélkül, nem élhet.

Nem tehetem, hogy megtiltsam neki a működést. Hogy érezzen. Vagy, talán nem is a szívem érez igazán; hanem a lelkem.

Hiszen, a lelkemben biztosan tudom, hogy még van remény, van miben bíznom, nem szabad feladnom.

Olyan dolgokat próbáltunk már ki, amik életünk csúcspontjai voltak, s mind ez élmény. De elváltunk. Ez lett a hatalmas eredmény.

Minden, amit tettem, veled volt, s kitörölnöm lehetetlen. Nem volt olyan dolog az elmúlt években, amit csak úgy feledésbe kellene engednem.

Tudom, hogy van remény, ha csak évek múlva is, és akkor te is bálatod majd, hogy amit ilyen fejjel hittünk mint hamis.

Az érzelmek. Az Útálat, a kín, a fájdalom, és minden amit éreztünk, most csak bonyodalom.

Olyan dolgok, amiket nem értünk igazán, de majd ha eljön az idő, megértjük az élet igazát.

Sokszor mondták, hogy várjunk még, de nekünk egymásból sosem volt elég.

Mégis vége lett, se egy világ megváltozott végleg.

Emlékszel az együtt töltött nyarakra, mikor sétáltunk együtt, ahogy néztük a napot, hogy az ég peremén eltűnt?

Hiába, te is tudod hogy ennek így nem lehet vége, sőt nem is lesz. Próbálkozni mindig lehet, s évek múlva lesz, hogy a kimondot szó kötelez.

Nem kényszerből, csak eszedbe jut majd, mit mondtál, s a felejtés lehetősége, többé fent sem áll.

Tudnod kell, hogy bár nem látszik, szeretlek, és talán nem tudod mit érzek, én tudom, s azt is, hogy valahol mélyen, talán te is ugyanezt érzed (:

A tenger. Csendes a napsütésben. Messziről kéklik és csillog minden egyes cseppje.

Nagyobb szeleknél a partot mossa ezüstös habjaival. A homokban ezer apró kis élőlény

küzd minden egyes napsugárért. A látvány vakító. A csoda, amelyet naponta lát ezer ember.

Ám ez talán csak álca. Talán nem is az, aminek látszik. Mint mindennapjainkban

ezer dolog. Egy mosoly is lehet csupán álca. Elrejti a fájdalmakat. Egy őszinte mosolynál

az ember szeme is mosolyog. Szinte látszik, beszél az arca.

A tenger mélyén, van egy hely, ahol vaksötétség uralkodik. Ott csak az él meg,

ami abba született. Ám ha valaki pillanatokra betekintést nyer, ebbe a sötétségbe,

van hogyha nem lát mást, csak feketeséget. Pedig vannak apró fénypontok.

Akár csak az életben. Nincs olyan, amikor bármilyen helyzetben, csak egy pillanatra

boldognak érezhetjük magunkat. A boldogság ugyan rövid ideig tart, mint egy kis mécses,

amely órák elteltével kialszik, mégis, amíg ég, gyönyörűen fényes ruhaába öltözteti

környezetét. A boldogság sem tart örökké. De amíg tart, úgy ragyogja be az életünket,

hogy úgyérezzük, az életünk legszebb napja. Csak sajnos, az élet közbeszól. Fortuna

a legtöbbünknek nem kedvez örökké, így a boldogságot legtöbbször egy átmeneti

hullámvölgy szakítja át. De mindenki lehet boldog.

Nem hittem el. Azt gondoltam, én már soha nem mosolygok úgy, mint azelőtt.

Ez a szakítás rendesen a padlóra küldött. Én szakítottam, de mégis jobban fájt, mint Neki.

Ő túltette magát rajta, próbált élni, de én még erre sem voltam képes. A mai napig

hiányzik. Hiányzik ahogy néz, ahogy megérint, ahogy csókol. Tudom, hogy így

a legjobb. Sajnálom, hogy akkor nem harcolt. Hogy egyszerűen beletörődött.

De ez már mind a múlt. Barátok vagyunk, és maradunk is. Van, hogy egy barátság

többet ér a szerelmnél. Ez egyre többször van velem így. A szerelem miatt

veszítettem el olyan barátokat, akik nekem fontosak voltak.

A legjobb barátom is fiú, de vele sosem volt ilyen. Egysze majnem ott lyukadtunk ki, hogy

elmondtuk egymásnak az érzelmeinket a másik iránt, de ez abbamaradt. Azóta

ha szüksége van rám, mindig ott vagyok neki. Tudom hogy én is ugyanígy számíthatok

rá, és köszönöm hogy Ő van nekem.

A szenvedés is csak egy érzés, mint bármi más. Szenvedni lehet a boldogságtól.

A pénztől. A fájdalomtól. A szomorúságtól. Az egyedülléttől. Hogy lehet a boldogságtól szenvedni?

Egyszerű. Ha boldognak érzed magad, rájöhetsz, hogy mennyit ártottál saját boldogságoddal.

Én erre rájöttem. Ahogy mult az idő, egyre nehezebb volt így boldognak lenni.

Sokszor gondolkoztam már az öngyilkosságon. Nem konkrétan a sajátomon. Annyira nem

vagyok pszihopata. Csak hogy mennyire elgyengülhet a lélek és a szív, hogy a saját

fennmaradása ellen tiltakozzon. Arra buzdítsa működtetőjét és gazdáját, hogy elvegye tőle

a létezés lehetőségét. Mindenkinek lehetősége van az életre. És sajnos arra, hogy azt

elveszítse. Elvegye magától, akár erőszakkal. Én alapvetően gyáva vagyok. És naív. Arra

gondolnék, hogy a halálommal könnyítenék a sorsomon, és pár ember életén, de lennének

olyanok akiket ezzel megbántanék. Ezért nem tudnám megtenni. A gyávaságomból

eredően, félek a fizikai fájdalmaktól. Hogy magamnak annyira felvágjam az ereimet, hogy

elvérezhessek, és hamar túl legyek rajta, mélyre kéne vágni. Nem tudnám megtenni. És

megbánnám, ahogy megteszem. Alapvetően szeretem az életem. Hisz semmi okom arra,

hogy ne szeressem. Csak az utóbbi időben itt motoszkál a fejemben,

hogy mennyire el lehet valaki keseredve, hogy ne gondoljon arra,

mit hozhat számára a jövő. Semmi sem érdekli, a lelke darabokra tört,

és még csak nem is gondol arra, hogy egyben tartsa. Semmi elhatározás nincs benne,

hogy talpra álljon. Talán, a halált is személyes kudarcként fognám fel.

Hiszek abban hogy mindenki lesz valahol halála után. És hiába mondják az

okosok, hogy ott már nincs szenvedés, szerintem van. Egy belső gyötrődés,

amíg nem tudunk tovább jutni életünk hibáin. Ha öngyilkos lennék, átkoznám

magam, hogy ennyire gyenge voltam, és arra sem voltam képes, hogy

felálljak.

Ezzel nem akartam arra célozni, hogy a fejemben van az öngyilkosság gondolata,

Csak megérteni próbálom azt, aki ilyen módon reméli a bolgoságot. Egyszerű ugyan, de nem célravezető.

Ebben hiszek én.

"Összetörve, elhagyva,arra gondolsz

Elrontottad, s nincs értelme folytatni.

Nem értem hogy tudod így feladni,

Hogyha még egyszer sem próbáltál felállni."

A Jelen.

Mért is ne? Hisz mondták már, mennyit ér a puszta szavad?

Semmit. Tettek nélkül egymagad vagy a világ peremén, egyensúlyozol, hogy

Fennmaradhass. Puszta álom csupán, hogy lesz majd egy kar, mely visszaránt.

Remény nélkül élni, ez maradt nektek. Ott ültök mindannyian egy kopott szobában,

És a múlton töprengtek. Szenvedtek a hiánytól, a múlttól, a jelentől és mindattól,

Ami vár. Hogy lehet az rossz, ami még csak el sem jött? Mért a hiány az ami kínoz?

A melévő dolgok, barátok, ellenségek. Én örülök hogy vannak. Barátok, mert előrelöknek,

Ellenségek, melyek fölött így léphetsz csak át, ha önmagad is túlszárnyalod.

Soha nem volt még olyan rossz dolog, ami ne tanított volna valami jóra.

Ámbár mivel a rossz, pillanatnyi kín és szenvedés, nem előny.

De később ebből a kínból és szenvedésből építed fel a boldogságod. 

Az életed.

Soha nem mondta senki, hogy könnyű lesz. Azt mondták, ez ajándék. Isten ajándéka,

Becsüldd meg, vigyázz rá, tedd olyanná, hogy méltósággal mondják majd ki a neved.

Formáldd olyanra, amilyet elvárnak majd a "nagyok". Szabad gondolataidnak csak akkor

Adj hangot, ha azt megkívánják. Hogyne. Legyél olyan mint Ők. Azok, akik

a külsőségekről ítélnek, folyton a hibáikon keseregnek, és nem törődnek azzal, ki

Is vagy igazán.

Megtanultam sok mindent pár hónap alatt. A tüskék kiéleződtek, a ráncok elsimultak.

Boldogabb lettem. Elfogadtam pár olyan dolgot, amit azelőtt nehezemre esett.

Megtanultam kezelni az indulataim. Megtanultam azt, hogy mondjam ki

Ami bánt, de közben tartsam magamban a személyes sérelmeket.

Olyan elfogadhatatlannak látszó, kilátástalan, szürke életet éltem, ami egyre csak

Magába szippant. Nem voltam depressziós. Tisztában voltam, mi történik velem

De nem törődtem vele. Olyan dolgokat csináltam, amik teljesen szükségtelenek voltak.

Nem akartam más lenni. Féltem, hogy ha olyan leszek, ami másnak nem tetszik,

Elveszthetek mindent. Ma már elfogadják, hogy más a természetem, az érdeklődésem,

az életem, az életfelfogásom. Lettek olyanok, akiknek ez nem tetszett.

De túlléptem ezeken. Nem érdekelt. Ebben, az egyik személyes sérelmem segített.

Amikor egy fiú azért hazudott, és megbántott, mert nem illettem abba a képbe,

Amit rólam alkotott. Ezután már nem érdekelt az, hogy megfeleljek neki vagy sem.

Elfogadtam. És túlléptem.

Furcsa. Minden, ami eddig fontos volt, szempillantás alatt lett puszta emlék. Bármi, ami régen fájt, mostmár csak a heg jelzi, hogy valaha bántás ért. Barátok. Nos persze. Nevezd azt barátnak, aki a hátad mögött csak arra vár, hogy tőrd döfjön beléd. Álom. Bizalom. Persze.

Soha nem hittem, hogy olyanok állnak majd velem szemtől szemben, kik számomra fontosak voltak.Vannak. És minden ellenére lesznek is. Olyan dolgok, melyek szinte említésre sem méltóak, ellenem fordítják. Olyan, mint mikor az apaállat felfalja kölykét. Csak hogy az magyarázható. Egy ösztön. Belevésett jegy, melyet vérében hordoz, s nem törli ki semmi. Kik egykor olyan fontosak voltatok, szembe álltok velem, lázadtok azellen ami vagyok. Átnézek rajtatok. Túlzézek mindenen, a horizont peremét figyelem. Valahol messze, ez már nem számít. Álszentek vagytok mind. Nem lehet, hogy midnenki a saját sérelmeire alapozzon, és eszerint ítélkezzen. Hogy tudlak mégis szeretni titeket? Naívság.

Sötét árnyak ölelnek, húznak le a mélyben. Egyszerű sötétség. Tömeg, mely magába olvaszt. Hatalmas karjaival, vele száz bántó szóval húznak maguk felé. Gyöngítenek. Ha maradsz, nem lesz senkid, utadon egyedül haladsz. Midnenki bedőlt. Tömegemberek vagytok, tolerancia fogalmától távol álltok. A nap sugarai már nem sütnek le, nem hesegetik el a sötétet.

A fény reményt jelentett mindig. Fekete festékbe a szín. Egy sárga csík az éj sötét egén. Változást hoz. A hullócsillag percnyi gyönyört ad. De egyedül csupán perc töredékét. Egyedül mit ér el? Ha álnának mellette, ha lenne egy hatalmas meteor, vagy száz másik kis csillag, égi tüneményben úszna tovább. De csak egy van. Egyedül. Soha nem lessz többségben a lehulló csillag fénye. Sorba áll, marad az égen, ahogy milliárd másik, és csak ragyog szépen. Egyet senki nem vesz észre, nem figyel fel rá.

   Az élet egy nagy játék. Kell hogy érezd. Tehetség kell hozzá, hogy kicsit se élvezd.
Soha nem kérték tőled, hogy magadtól dönts. Emeld fel a fejed, a pohárba tiszta vizet önts. Ne felejtsd el ki voltál de most jól nézz körül, hogy hova jutottál.

Szánalmas kis tökfej, mit vársz az élettől?

Mi az ami neked számít? Szétszakított álmok, összetört szívek. De te

Boldog vagy, vagyis csak hiszed. Mindenki ámít. Ébredj fel láss túl a sötétségen

Ne higgy mindenkinek, mért kéne létezned, vagy miért nem?

Fogd fel, hogy ez nem a te harcod, már rég feladtad. Szánalmat sem ér amit tettél.

Mégis benne vagy, erre születtél, ha hiszed vagy sem. Mégis lépned kell, hisz

Tetteid nyoma, minden mozzanata él. Ha te mozdulsz, felfordul a világ. Nem vagy senki.

Szerencsétlen kis béna, mért nem állsz fel?

Lépj már fel, azellen amit akarsz, ne hagyd hogy más döntsön helyetted.

Karmaiddal szakítsd szét feletted lévők büszkeségét. Alázz meg mindenkit, de ne

Tudják soha, mit tettél valójában. Mocskosan behálóztak, azt hiszik

Alacsonyabban állsz, mint bárki más. Lépj már fel! Ébredj! Nézdd meg

Hogy tettek tönkre? Mért lettél ez, nézz tükörbe. Arcod halványa csupán régi éned tükrözi.

Fogd fel végre, mi áll itt minden mögött. Hagyd hogy szétszakítsam

Rózsaszínre mázolt álmaid. Hadd kaparjam le a festéket, hadd lepjen el a való.

A sötét téged is ellep, mikor a rózsaszín felleg a közeledbe ér.

Eltakarják a szemed, hogy ne lásd, úgy tesznek tönkre , mint senki más.

Vak kis törpe nézz már szét!

Nézd meg mit tettek a nagyok? A nap mely reggelente neked ragyog, ma csupán

Ócska gyertyafény. Ezt szánta neked az élet?

Ébred fel, láss túl mindenen lásd azt, amit neked szántak. A sorsod

Most dől el, vedd kezedbe, ne légy gyáva!

Újra,csak újra arra gondolok, mikor mondod ki. Mikor lesz az, hogy ketten leszünk,

Nem számít más, elmondod hogy neked csak én létezem. Én vagyok neked az,

Aki miatt érdemes korábban kelni, aki miatt érdemes tovább maradni. Mikor mondod

Azt, hogy én vagyok a mindened, hogy nem jó neked nélkülem. A fák susogása is

Arra emlékeztessen amikor velem voltál. Arra, amikor egy nyáron hazakísértél.

Mikor lesz az, hogy odajössz hozzám, nem érdekel ki lát, néz, hall.

Azt mondod szeretlek, és csak téged szerelmem. Mikor mondod ezt ki?

Soha nem hittem, hogy ennyire vágyom a hangodra, arra hogy a szemembe nézz,

Arra hogy reggelente csak lássalak. Lássam újra a mosolyt az arcodon,

Lássalak, ahogy senki nem lát rajtam kívül. Láthassam, és csak én legyek az,

Aki a puszta nézésedbe is beleborzong. Halljam a hangod, hogy azt mondod, Szia.

Hogy megkérdezd, hogy telt a tegnapom, mit mulasztott el. Vágyom az

érintésedre, hogy megérints, hogy érezzem magamon az illatod. Vágyom rád, nem

Mondhatom el szavakkal. Nem tudom kifejezni magam, ha veled vagyok.

Imádok veled lenni, nézni, ahogy beszélsz, ahogy jársz,futsz, mozogsz.

Imádom, ha reggel én vagyok az első akit észreveszel. Imádom, hogy mellém ülsz,

És azt is, ha csak nézel. Vágyom rá, hogy kimondd végre, azt amit csak mi tudunk.

Emlékszem arra, mi volt régen, mi volt akkor, amikor azt mondtam neked vége.

Tisztán él bennem az emlék, és tudom hogy akkor valami változott.

Te mégsem adtad fel, bár lehet hogy csak játszol.

Rád vágyom, évek óta, kérlek harcolj!

( mert én szeretlek. )

 

 Dean mégsem olyan jó party ahogy Gracie gondolta. Lassan kifejezetten ijesztő volt a lány számára. Naponta 5x hívta fel. Normális? aligha :D

Szerelem.

A nap aranyló fénye csillan meg a frissen esett hótakarón. Az ég alja vöröslik. Pár kósza felhő úszik. Hajnal lehet. Még autók nem járnak, a friss havon csak egy-két madárlábnyom van csupán. A táj gyönyörű, ám zord hideg. A fákra is fehér kabátot húzott a tél. Csodálatos. Ilyenkor jó kimenni, lassú zenét hallgatni, érezni ahogy a hideg, friss levegő a tüdőbe árad. Sétálni és érezni a telet. Gondolkozni, töprengeni. Egyedül. Ilyenkor mindent máshogy látni. Nem véletlenül ilyenkor jutnak az eszünkbe olyan dolgok, amik mosolyt csalnak az arcunkra.A külvárosi utca lámpafényei lassan kialszanak, az emberek felkelnek. A gyerekek iskolába mennek. Mindenki élvezi az életet. Tél van, az idő gyönyörű.

Csalódás.

    Sötét erdő mélyén van egy tó. Nem nagy, csupán kis tavacska. Messze van mindentől, senki nem látta még. Aki látta, nem mesélhetett már. Méteres hó veszi körül, mint mindent az erőben. A magasabb fékon hosszú jégcsapok. Csak a tó körül. Gyilkos figyelmeztetések. Jég nem borítja. Hogy is boríthatná? Semmi sem merészkedik erre. Réges régen jártak erre emberek. Soha nem derült ki, mi lett velük. A tó, mint valami hatalmas fekete lyuk, elnyeli az élőket. Soha nem láttak még ilyet. Jártak arra bátrak, kíváncsiak, öregek, fiatalok, egyszerű járókelők. Szegények. Egyik téli estén, vihar járta át az országot. Értelmes ember sosem menne ki ilyenkor. Egy öregember azonban kimegy. A szíve hívja, nem az esze. Csak megy, megy, nem tudja merre, ki akar jutni az országból örökre. Nem bírja tovább. Ahogy egyre beljebb megy az erdőbe, a tóra bukkan.

Soha nem látott még eddig ilyet. Megy megy, s egyszer csak meglátja ezt a veszedelmes természeti csodát. A partjától messzire megy, de kíváncsi. Esetleg a pokol vonzza. A parthoz áll, csodálkozik. Hogy lehet ez, hogy nem fagyott be? Forrás talán? Leveszi nehéz táskáját, lehajol. Ki tudja, talán termálvíz. Megérinti a víz sík peremét. A ráncok hosszan úsznak, míg olyannyira elcsendesülnek, hogy nem látni többet. Egyszer csak feláll. Tekintete zavart. Úgy érzi futnia kell. De nem tud. Vonzza a táj. Magához láncolta az érzés, a kíváncsiság. Közeledik a vízhez, elönti őt a félelem. Nem érti mit tesz. Valami irányítja. Lassan sétál, nem sieti el. A pokolba vezető út lassú,fájdalommentes. A cipője a vízhez ér. Lassan sétál bele a sötétfekete vízbe. Fél. Már derékig ér a víz. Borzong. Lassan elnyeli őt teljesen a víz. Halálos ordítás. Már nem látszik más, csak a feje. Kín. Lassan merül a feledésbe, magával ragadja az örök szenvedés pokla. Az érzés kínja kísért. Örökké. Bár már nincs, mégis érződik.

Karjaidban, ahogy fekszem, megszünik minden.

Biztonságban vagyok, hisz itt vagy mellettem.

Félek , ez nem tart örökké , és elmúlik.

És minden álmom örökre porba hullik.

  ...Sziklás vidék. A közelben élet nincs, a civilizáció messze vonult. A tenger mellett a sziklák, között sem él meg semmi. A nyári napsütés fáradt sugarai nyaldossák a part. Semmi nincs itt, ami ide vonzana valakit. Vagy talán mégis? Két fiatal, egy fiú meg egy lány ül a szikla szélén. A lány szőke hosszú haja a vállára omlik. Egy könnyű ruha van csupán rajta. Mellette a fiú magas és izmos. Egyik karjával a szikéát simogatja, másikat könnyden a lány vállára teszi.Várnak.

Néha hosszasan csókolóznak, ledőlnek egy kis időre, majd az eget kémlelik. Azt hinnénk hogy hajót várnak. Vagy repülőt. Talán elvesztek. De ebből nem csinálnak különösebb gondot. irigylésre méltóak.

 "Egy világban élünk, mindentől távol.

Szeretlek téged, legyek akárhol..."

Egyszer csak az ég pillanatok alatt elsötétedik. Mintha csak egy hatalmas ballon állna a napsugarak útjába. De ez ennél nagyobb. Óriási fekete felhő az égen. Sehol semmi, nem tudnak elbújni. De csak mosolyognak felállnak, és az eget nézik. Egy két csepp az arcukra esik. Nevetnek, várnak. Az eső elkezd szakadi. A fiú átkarolja a lány derekát, a lány pedig megfogja a vállát. És táncolnak. Minden egyes esőcsepp, mintha erőt adna nekik , olyan önfeledten és boldogan mozognak együtt. Nevetnek, és örülmnek. Tényleg boldogok. Erre vártak. Egy mindent elsörpő esőre, egy újrakezdésre. Egy eső, ami elmos mindent, és esélyt ad arra, hogy ne emlékezzünk mi volt azelőtt.

"Egy tánc, ami soha nem ér véget,

Örökké tart, amíg szeretlek téged.

Nem hittem, hogy egyszer elhalkul a zene, eltűnik a nap,

És helyét átveszi az örökké tartó fagy."

 És újra győz az elmélet, amit anyukám mondogatott nekem régen..." A káposzta sem jó felmelegítve..." Egy szerelem vagy van, vagy nincs. Apróbb fellángolások miatt nincs értelme tönkretenni, a már így is szét szakadt " barátságkötelet". Igen... a miénken rengeteg van. Csupa csomó...:S Nem akarok rajta újabbat.

 Úgy tünik, Gracie újra boldog. Na de meddig? Hősnőnk egy számára elérhetetlen fiúba szeretett bele. Nem, nem azért mert a fiúnak Ő nemtettszik, vagy nem szereti. Egészen más az oka. Gracienél Dean öt évvel idősebb. És ilyenkor ez a korkülömbség eléggé kiütköző. Graci érettem, mint a barátai vagy a korabeliek. Ámde ettől még az az 5 év nem halványul. De ez sem Deannek, sem Gracienek nem probléma. De Gracie nem meri elmondani az anyukájának. Tudja úgyis, mi lesz. Nem találkozhatnak majd, és Gracienek el kell őt felejtenie örökre. De miért? A srác annyira tökéletes. Ő és Dean, úgy kezdtek el beszélgetni, mint akik régóta ismerik egymást.

Gracie és Derek úgyanaban a hónapban, ugyan azon a napon születtek. Hogy mekkora ennek az esélye, hogy Gracie pont egy ilyen srácnak tetszik meg? Szinte semekkora. Nos nézzük tovább. Mindketten Skorpió jegyében születtek. Ez jellemzi őket:

A "mindent vagy semmit" és a "legnagyobb gyözelem a magunk felett aratott", jól jellemzik beállítódását. Ha önfegyelemröl van szó, akkor a Skorpió ebböl többet fog felmutatni, mint az összes többi állat övi jegy. A Skorpió tulajdonképpeni problémája, hogy nehezen tud mértéket tartani, hajlamos a szélsőségekre. Bármit is tesz, azt intenzíven, szenvedélyesen teszi. Elvet mindent, ami átlagos, langyos, normális. Gazdag érzelmi élete van, ami legtöbbször egy sima, nehezen átlátható felszín alatt rejtözik. Nem teríti ki a kártyáit, hogy a helyzetet ellenörzése alatt tarthassa. Pedig  mélyen vágyik kapcsolatokra és hajlamos azonosulni a szeretett emberrel. Mivel bizalmatlan és szkeptikus, fél az odaadástól, számos válság és belsö harc zajlik benne. Ebböl adódik az a hajlama, hogy tépelödik és beleássa magát egy témába. A Skorpióból legtöbbször az hiányzik, amit ösbizalomnak neveznek. Idegen számára az az érzés, hogy egyszerüen elfogadja magát úgy, ahogyan van, állandó büntudattal küzd. Gyakori gyermekkori élmény nála, hogy a túlságosan nagy elvárásoknak nem tudott megfelelni. Így magyarázható az is, hogy miért vonzódik annyira a válsághelyzetekhez. Valami azt súgja neki, hogy ki kell érdemelnie az életet, és vezekelnie kell mindazért, amit az élet ad neki. Sok Skorpió hordozza magában az önbüntetési hajlamot. Amennyire törekszik a boldogságra, annyira el is tudja taszítani magától, hogy meghaladja az ö saját mértékét. Értelme mondhat mást, de egy belsö hang azt súgja: "nem érdemelsz mást". A Skorpió a legérzékenyebb az élet árnyoldalára, azokra a területekre, amelyekröl általában szívesen hallgatunk. Mivel gyakran kiszolgáltatva érzi magát az élet igazságtalanságainak, és gyámoltalanságát hamar megtapasztalta, fontos hajtóerö számára a személyes vagy társadalmi hatalom, hogy ezzel egyfajta biztonságot teremtsen. Olykor egy életen belül a legalantasabb dolgoktól a legnagyobb szellemi, lelki magasságokig átmegy mindenen.

Szinte nem is lehet ennek ellentmondani. Dereknek komoly elvárásai vannak az élettől. Nem egy sutyerák bunkó a környékről. Egy értelmes, okos fiú, akiről Gracie eddig csak álmodozott. És furcsa, de hasonlítanak. Külsőre. Jó persze, Gracie nem egy hormonzavarokkal szenvedő lány, férfias alkattal:) Dehogy. De van valami a kettejük szemében, stílusában...Valami, ami köteléket alakít ki közöttük.

Kíváncsi vagyok, mi lessz velük :)

addig is puszi mindenkinek <3

Több nagyszerű embert ismertem meg életemben,

De csak egy volt, aki mindig ott volt mellettem.

Soha nem felejteném el őt, hisz nagyon fontos nekem,

De egyik napról a másikra, elvesztettem mindenem.

El sem tudom mondani, mennyire csalódott vagyok. Próbáltam neki jót tenni, segítettem ha kell, de úgyérzem csak kihasznált. Sokszor döntöttem úgy, hogy ez nem változat semmin, hiszen minden ellenére szerettem Őt. A legjobb barátnőm. Lassan nyolc éve tekintettem annak. Lehet hogy több. Akárhogyan is, most teljesen összetörtem, hisz ez a nyolc év... olyan mintha meg sem történt volna.

Teljesen mások vagyunk, ez tény. Én inkább társaságközpontú voltam, ő pedig jobban szeretett otthon lenni, kis baráti körrel. Nekem mindig nagyszabású ötleteim voltak, ő meghúzódott a háttérben. Ő volt a jókislány. Persze, ez lehet hogy számomra is előnyösebb lett volna. Akkor most talán minden más lenne...A pasikkal én szerencsésebb voltam. Ő kevésbé. De mindig bátorítottam, hisz nagyszerű lány. És szerintem csodaszép.Szóval két egészen különböző egyéniség voltunk, ez mégsem jelentett akadályt. Vagyis én ezt hittem. Mindkettőnknek vannak más barátai, de Ő megváltozott. Másképp viszonyul hozzám. Nem mesél nekem már semmit. Másokkal sokkal jobban megvan. Én ez tudom. Ő is tudja. De nem látja be. Nem tudom, mit rontottam el. Még azt sem mondhatom hogy nem figyeltem az érzéseire. Persze, veszekedtünk, de ki nem?:)

Most azonban már azt kívánom, hogy veszekedjünk. Mert akkor tudtam hogy aggódik, tudtam hogy jót akar nekem. De most...ez sokkal rosszabb annál. És én soha, de soha nem akarom őt elveszíteni. Érte megváltoznék.

:) Örömmel látom hogy nézitek az oldalt :) vagy úgy 11en xD :) de én 2-nek is szörnyen örülök.:) El sem tudom mondani mennyire jó. Hazaérek, bepötyögöm a kis oldalamat, megnézem a látogatókat, és mostanában egyre többen voltatok. Szóval nagyon köszönöm nektek, és hogy lássátok, mennyire hálás vagyok, kaptok egy kis filmelemzést :)

Sherlock és Wattson olyan, mint egy házaspár. Komolyan.:) A kettejük szópárpaja a legjellemzőbb a filmben. De Wattsonnak jegyese van, így az "álompár" elszakad egymástól. Wattson költözik, Sherlock pedig minnél jobban arra törekszik, hogy Wattson kiszeressen a lányból. De ez igazán nem fontos, de a szerelmi háromszög igazén vicces volt.:D

A filmben Sherlock olyan lenyűgözően veszi észre a legkisebb jeleket. Mint mondta: a részleteknek nem lehet elég nagy fontosságot tulajdonítani:) Jó nem így volt, persze, de ez volt a lényeg. Olyan dolgokat vett észre, hogy a férfinak rossz a hallása, Wattson jegyese nevelőnő, és férje volt. Imádom az ilyen filmeket. Ahogy a végén kibontakoztak az események, egyszerűen fantasztikus volt:)

De a kedvencem a vége. Amikor próbál rájönni, hogy Lord Blackwood, hogy menekült meg az akasztástól. Ott lógott felakasztva a szoba közepén. Szenzációs. De meglepett, hogy mialatt ez egy viszonylag komolyaságra épülő film, bújtatott szóviccek voltak benne. Szerintem egy film humor nélkül semmit sem ér. Engem nagyon megfogott ez a film. Pedig nem vagyok híve az ilyen stílusú filmeknek, de ez levett a lábamról. :)

Lord Blackwood érdekes egyéniség volt. A stílusa hasonlít egy kicsi talán a Harry Potteres Lucius Malfoyra. :) Ugyanaz a száraz stílus. Csak Lord Blackwood fondorlatosabb. A túlvilágban hívő "főgonosz", egy kicsit bűvészes elemeket mutatott.

Egy nő, Adler kisasszony, rabul ejti Sherlock szívét. Ám a nőt egy professzor félemlít meg, aki az egész történetet mozgatja. A hölgy már több filmben játszott. Tőle a kedvencem egyértlműen a Szerelmünk lapjai. Dereng már? Biizoony.. Rachel McAfams. :) Csodálatos színésznő, és itt a m,egtévesztésig hasonlít Helena Bonham Carterre :) Figyeljétek:

Rachel :)

Helena.:)                                

Szóval nézzétek meg, szerintem imádni fogjátok.:) Puszi :)                                 

 Újabb szörnyű hírt hallottam nemrég. Az egyik barátomat megverték. Hogy miért ? Nem volt nála cigi. Odament hozzá 4 srác. Mennyire furcsa, hogy egyedül soha, senki nem mer kötekedni. Undorító dolog, hogy pont olyan emberekbe kötnek bele, aki tényleg nem áratana senkinek. Odamentek hozzá, cigit kértek. Nem volt nála. Hát mi sem egyszerűbb, kössünk bele! Elvették a pénzét, a telefonját, és ha ez nem elég megaláztatás, még jól megverték. Soha nem értettem az ilyen embereket.

Következő héten ugyan ez. Hát hol marad itt bármi jele az emberi tiszteletnek? Undorító erőszak.

A tibeti harcművészetekben, nem az erőszak vezérel. Az emberek a belső békéjüket keresik. Soha nem a másik ember bántása a lényeg. Szavakkal, segítséggel bárkit meg lehetne változtatni. De senki nem törödik ezekkel. Kit érdekel az a pár szerencsétlen idióta...-így vélekednek róluk.

Szörnyű, undorító dolgok vannak.

Már félek bárhova menni. Ki tudja mikor kötnek belém, csupán szórakozásból. Pláne, hogy amilyen környéken lakom...Városközponttól nem messze, azt hinné az ember, semmi nem történhet. Megint nem gondolkoztam.

Következő hét, újabb beszámoló. Újabb ismerősömmel történt meg ugyanaz. És persze a körülötte álló 25 ember nem vette észre az ordibáló srácokat. Szerintem se... hiszen egy 200 négyzetméteres területet nem lehet belátni. Hisz a Security sem látta. Bizonyosan az irodában dekkolt ahogy szokott... Szóval, szerintem senki ne mászkáljon sötét helyeken egyedül...

Mondjuk egy nagy, erős, izmos pasival:$

puszika;) <3

Örök szerelem, titkos vágyódás.

Első kínzó szerelmi csalódás.

Soha meg nem értett örökös kínlódás.

Felejtés, hatalmas óceán, gyötrődés.

Főszereplőnk még mindig Gracie, de új fiúval, a neve Ian. Kapcsolatuk egész régen kezdődött, gyerekként, később együtt nőttek fel.:) Most, hogy Gracie elszalasztotta mindkét esélyét, a legcsalódottabb, hiszen nem tud nélküle élni. De ne rohanjunk ennyire előre, kezdjük az elején :)

2003.

Gracie és Ian évfolyamtársak. Még kicsk, alig negyedikesek. Gracie a kis rózsaszín hajpántos kislány, mindig tetszeni akart Iannek, a kisfiú szíve azonban másé volt. A lány neve Emily. Alsósoknál...ugyebár a tipikus "járás" persze Gracieéket sem kerülte el. Ian és Emily "jártak". Ha egyáltalán lehet így megfogalmazni :D De...persze ez a kisfiú-kislányszerelem sem tartott sokáig, hiszen Emily másik iskolába ment át. Gracie ennek örült, hisz végre csak ővé lehetett az áhított fiú.

Teltek, múltak az évek, Ian és Gracie nagyon jó barátok lettek. Ian sokat kísérte haza a lányt, beszélgettek a kapu előtt , déluánokon át. Egy évfolyami kiránduláson aztán a busz hátuljában elcsattant egy csók. Fogadásból persze. :) Aztán elkezdődött a nyár, és egyre többet beszélgettek, míg nem eljutottak ahhoz a ponthoz, hogy járjanak.

Gracie az elején élvezte, ámde rá kellett jönnie, hogy akármilyen helyes a srác, mégsem szerelmes belé. Egészen más elveket képviseltek, és nem is találkoztak valami sokat. Gracie amikor megmondta Iannek, a fiú összetört. Nem értette mit rontott el. Korán volt ez mindkettőjüknek.

Elkezdődöt a következő év, se vele, se nélküle kapcsolatuk vol. Barátok voltak, nagyon is jó barátok. De csak ennyi.

Újabb évek teltek el, amikor Gracie úgy érezte, beleszeretett a fiúba. A fiú is így érzett, de félt elmondani. Félt hogy akkor a lány megalázza majd, és kineveti. Így hát szenvedett, és nézte Gracie fiúit. Nem akart ő lenni a következő a "sorban". Különleges akart lenni a lány számára, nem a következő szerencsétlen áldozat. Ha kell, akkor úgy, hogy nem mondja el, valójában mit érez, és marad csak a barátja. Ám mikor Gracie elmondta neki hogy szereti, annyira boldog volt, hogy felugrott és hosszasan, forrón csókolóztak.

A következő héten Gracie megbánt mindent. Hogy újra butaságot csinált, hogy tönkreteszi azt a fiút, de nem akarta szenvedtetni, így hát elmondta neki. Újabb szenvedés, és megint hosszú ideig nem beszéltek egymással.

Gracie teljesen megértette a fiút, ámde hónapok múlva vágyakozott utána. És most is azt teszi. Talán sosem bocsájtja meg magának, hogy akkor elengedte Iant. Soha nem felejti el, hogyan nézett rá utoljára, hogyan engedte el végleg a kezét. Soha nem fog még egy ilyen fiút találni , aki ennyire szerette őt, minden hibája ellenére, aki mindig mellette állt, sosem fordított neki hátat. Mindig ő volt ott, ha Gracienek bánata volt, ha valaki szakított vele. Gracie ott feküdt az ölében, csak sírt és sírt, bele sem gondolt hogy ez mennyire rossz Iannek, de elviselte, és vigasztalta. Ő lesz neki mindig a leges legjobb barátja, de sosem fogja elmondani Iannek, hogy nem csak a barátja akar lenni.

  Boldog Új Évet, kedves olvasók!

Szilveszter... eddig volt élményem mindenféle buliban, de ennyire jó még nem volt.Először is úgy gondolták hogy nem mernek hívni, mert lehet, hogy egy ilyen csajbuliban nem érezném túl jól magam :) Hááát, mit ne mondjak ...a lehető legjobban éreztem magamat:)

Itt felénk elég csúnya eső esett, de mi mit sem törődve rövid, combig érő pánt nélküli ruhában futottunk ki az utcár este, és ha ez még nem lenne elég egy tüdőgyulladásra, hát az, hogy mezítlábis voltunk :)  Táncoltunk David Guettára és Pitbullra. Persze csak pár percig csináltuk ezt az "elmebajt, hiszen a jelenleginél jobban megfáztunk volna...Igen...hoztam át 2010-re egy kis tavalyi influenzát:)

Az utcán az autósokat terelgettük. Visszagondolva elég őrülten nézhettünk ki. De mostmár csizmában :) Kabát teljes hiányában :) Szerintem az a kezdő pálinka volt az okozója :) De jól éreztem magam nagyon.

Ezekkel a csajokkal bárhova el tudnék menni. Sokszor gondoltam rá, ha nekem lenne olyan barátnőm, aki mindig egyetért velem, és sosem veszekszünk, az mennyire jó lenne. Szerintem egy hét után unnánk egymást arcát. :) Persze sokszor érzem úgy hogy senki nincs, akivel el tudnék menni shoppingolni egy kicsit:) Ez az egy ami hiányzik. Hogy valaki szeressen mászkálni velem. De ha Ők nekem megvannak, talán ez nem is hiányzik annyira.

Éjfélkor megvártuk a himnuszt. Úgy döntöttünk a pezsgőt újra az utcára visszük, és mit szóltok? Immár kabátban! :D  A pezsgősüvegeket egyenként vágtunk az asztfalthoz és mindegyik tűzijátéknál sikítottunk :) Rengeteg volt, tehát a beszédkészségem nulla. Az itthoniak örömére :) Tehát most aztán mindent kiírok magamból.

Az új évre csak egy dolgot kívántam. :) :$  Olyan szívesen elárulnám, de nem teljesül*.* Rettentően tudok hinni ezekben. :) Annyit elárulok hogy legyen barna hajú, barna szemű, magas, romantikus... és Oroszlánok előnyben :$

Na ez az első, és utolsó hogy itt párkereső blogot kezdek folytatni :)

Oliver James <3

Igen, ma láttam, de elég vegyesek az érzelmeim a film iránt :)

Ne nézze meg olyan, aki nemrég szakított, se olyan, aki nem szereti az érzelmes filmeket. Főként az egész film egy elven alapszik. " Nem tudod mid van, amíg el nem veszíted" Hát pontosan ez történt.

  András ( Csányi Sándor ) és Lilla ( Tompos Kátya) új lakásba költöztek. Lillának elvárásai vannak a jövővel kapcsolatban; gyereket szeretne. András viszont talán még nem is gondolt ebbe bele. Egy nap Lilla elhívja Andrást, hogy ebédeljenek együtt. Szembeül vele, András pedig egyre kíváncsibb, mi lehet az oka annak hogy Lilla ilyen titokzatos. Csak ülnek egymással szemben, ekkor Anrásnak leesik. Lilla terhes. Csak ül, és nem tudja hova tenni, hogy hogy történt. Talán örül, de fél is. Nincs felkészülve erre. Csak fekszik az ágyban, és hosszan csak a plafonre mered, amíg el nem alszik.

Reggel azonban egy másik Lillával találja szembe magát.

El sem tudja képzelni, mi történt vele. Új Lilla, akiről mindenki tud , a barátai, a családja, épphogy ő nem. Őrültnek nézik, ellenben a pszihológusával, aki végre örül, hogy András mégse annyira normális. Amikor kezdi megkedvelni az új Lillát, lefekszik vele, és láss csodát; reggel újabb Lilla fekszik mellette. Elkezdi élvezni, hogy megcsalhatja az Ő igazi Lilláját, méghozzá bármilyen bűntudat nélkül. De ahogy telik múlik rájön, hogy neki az Ő lillája kell, az akivel 5 évig együtt volt, az akibe András beleszeretett.

  De nem fogom lelőni a poént. Nézzétek meg ti ...:)Azért el kell ismernem, hogy azért aranyos kis romantikus film. Humoros is...Persze ha elmentek és megnézitek tuti hogy ott lesz a tipikus "mindenen röhögő" férfi vagy nő. Én kifogtam egy ilyet rögtön magam mellett, de tudjátok mit? Élveztem. na meg persze az utánozhatatlan sajtos nachost, és a felvizezett citromos Liptont. <3

A lényeg, hogy mindent és mindenkit becsüljünk meg aki hozzánk tartozik és szeret minket :) Hisz nem tudhatjuk mikor váltja fel őt egy " új Lilla" :)

puszi mindenkinek:)