A Jelen.

Mért is ne? Hisz mondták már, mennyit ér a puszta szavad?

Semmit. Tettek nélkül egymagad vagy a világ peremén, egyensúlyozol, hogy

Fennmaradhass. Puszta álom csupán, hogy lesz majd egy kar, mely visszaránt.

Remény nélkül élni, ez maradt nektek. Ott ültök mindannyian egy kopott szobában,

És a múlton töprengtek. Szenvedtek a hiánytól, a múlttól, a jelentől és mindattól,

Ami vár. Hogy lehet az rossz, ami még csak el sem jött? Mért a hiány az ami kínoz?

A melévő dolgok, barátok, ellenségek. Én örülök hogy vannak. Barátok, mert előrelöknek,

Ellenségek, melyek fölött így léphetsz csak át, ha önmagad is túlszárnyalod.

Soha nem volt még olyan rossz dolog, ami ne tanított volna valami jóra.

Ámbár mivel a rossz, pillanatnyi kín és szenvedés, nem előny.

De később ebből a kínból és szenvedésből építed fel a boldogságod. 

Az életed.

Soha nem mondta senki, hogy könnyű lesz. Azt mondták, ez ajándék. Isten ajándéka,

Becsüldd meg, vigyázz rá, tedd olyanná, hogy méltósággal mondják majd ki a neved.

Formáldd olyanra, amilyet elvárnak majd a "nagyok". Szabad gondolataidnak csak akkor

Adj hangot, ha azt megkívánják. Hogyne. Legyél olyan mint Ők. Azok, akik

a külsőségekről ítélnek, folyton a hibáikon keseregnek, és nem törődnek azzal, ki

Is vagy igazán.

Megtanultam sok mindent pár hónap alatt. A tüskék kiéleződtek, a ráncok elsimultak.

Boldogabb lettem. Elfogadtam pár olyan dolgot, amit azelőtt nehezemre esett.

Megtanultam kezelni az indulataim. Megtanultam azt, hogy mondjam ki

Ami bánt, de közben tartsam magamban a személyes sérelmeket.

Olyan elfogadhatatlannak látszó, kilátástalan, szürke életet éltem, ami egyre csak

Magába szippant. Nem voltam depressziós. Tisztában voltam, mi történik velem

De nem törődtem vele. Olyan dolgokat csináltam, amik teljesen szükségtelenek voltak.

Nem akartam más lenni. Féltem, hogy ha olyan leszek, ami másnak nem tetszik,

Elveszthetek mindent. Ma már elfogadják, hogy más a természetem, az érdeklődésem,

az életem, az életfelfogásom. Lettek olyanok, akiknek ez nem tetszett.

De túlléptem ezeken. Nem érdekelt. Ebben, az egyik személyes sérelmem segített.

Amikor egy fiú azért hazudott, és megbántott, mert nem illettem abba a képbe,

Amit rólam alkotott. Ezután már nem érdekelt az, hogy megfeleljek neki vagy sem.

Elfogadtam. És túlléptem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.