Összetörve, a földön fekve, elterülve.

Segítség helyett nem kapsz mást,

Csupán néhány oldalba rúgás,

Nem számít mennyire el vagy keseredve.

Elhagyva, a sötétben, egymagadban egyedül

Elképzelni nem tudod, nem tudhatod milyen az,

Mikor mindenki akit szeretsz egymagadra hagy

Körülötted a levegő, a szoba, minden kihűl.

Nem tudhatod mit érez az akit otthagytál

Ordítana ha hagynák, s neki a határt meg nem szabnák

De lehetetlen, érzéseinek útját szabadon nem hagyják.

Ott ül egyedül, és tudja, te végig csak játszottál.

Rózsaszín álmait vaskarmok szakítják szét

A fájdalom elviselhetetlen, hisz ő hitt a szerelemben.

Tündérmesék híve volt, s látott valamit a fiú szemében.

Meglátta mindenki szíve mélyén, mi benne a szép.

Csak a lelkét ígérte örökre oda neked.

Szerelem, törődés volt az mit kaptál.

Cserébe csupa kínt és szomorúságot adtál.

Te eldobtad, s soha nem felejti el hogy ezt tetted.

Szegény lány, azt sem tudod mit érez.

Meg sem érdemelted őt, tönkretetted.

Egy év alatt teljesen az őrületbe kergetted.

Mégis, teljes odaadással örökké szeretett téged.

Vakon jársz, így te ezt mind nem látod.

Neked nem jelent semmit, hogy valaki szenved.

Undorító ember vagy, a szerelmet nem érdemled.

Mégis legbelül, folyton rá gondoltál.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.