Csillámló tenger, finom habjai mossák a partot.

A holdfény táncot jár, új, ezüst ruhát kapott.

Este van már, az élet csendessé vált,

Nincs itt más, mindenki dédelgeti legszebb álmát.

Mégis hogy lehet, hogy van ki itt szomorú?

A mélyből szikla emelkedik, óriási, érdes, domború.

Valaki kuporog rajta, egyedül, senkivel sem beszél,

Csak halgatja, a hold ma este neki mit mesél?

Szőke hajában a holdfény csillog, ezüstösen fénylik

Szeme a sötétben is gyönyörűen kékellik.

Ám a gyönyörű arcát egy könnycsepp mossa

S nem tudja, mér így alakult a sorsa.

Könnyű, fehér ruháját átfújja a szél,

Ő szomorúan egyedül most csendes dalra kél.

A csöndet gyönyörű hangja töri meg,

Minden lény szívét elönti a meleg.

Szegény lánynak szíve darabokra hullt,

De nem tudja elfelejteni az örökös bút.

Felejteni nem tudja Őt, az emlékek kínozzák.

Felejteni akar, de hogy felejt olyat akit minden nap lát?

Tanácsot senkitől nem kap, hisz egyedül maradt.

Tudja hogy egyedül magára számíthat.

Bízik benne, hogy egyszer minden jóra fordul.

De Miatta a szíve, ha látja, örökké felgyorsul.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.